A térség történelme

A történelem során, a Goričko térsége, többé kevésbé erdős területént soha nem volt sűrűn lakott terület. A korai letelepedési korszakból egyedül a peremvidéken, illetve a Lendva-patak, a Kerka és a Kebelei-patak mentén leltek kezdetleges települések nyomaira; a legkiemelkedőbb őstörténeti településnyomok Bukovnica falu térségében vannak. A római kori települések a Lendva-patak folyását követik, ugyanakkor az azonos korból származó halomsírok az egész térségben előfordulnak. A római megszállást a szlávok letelepedése követte, amiről a Goričkón csupán egy 9. századi lelet tanúskodik Selo közelében. Ezt követően érkeztek a magyarok, akik – miután a védelmi övezetet a Kučnica-patakig tolták ki, Prekmurje mai területét, a 12. században véglegesen saját fennhatóságuk alá, és egyházigazgatási rendszerükhöz csatolták. A Goričko térsége egészen 1919-ig Vas megyéhez, illetve a győri, majd a szombathelyi püspökséghez tartozott.



A háborús évszázadok után a Pannon-síkság feudális birtokait is felosztották és beletelepítették. A földesurak – a legnagyobbak köztük az Amadék és a Széchyik – birtokaikon elsősorban a környékbeli szlovén, a nyugati határ mentén pedig a német lakosságot telepítették be, a keleti részen pedig az őrségi gyepűőrök, az Őrséget alapító magyarok éltek. Mivel a középkorban a lakosság többsége szlovén volt, a térséget Tótságnak is nevezik. A felső Mura-vidék legnagyobb földbirtoka a felsőlendvai (Grad) vár körül jött létre. A településen keresztül fontos út vezetett a Szentgotthárdról a német vámszedőhelyig (Gederovci), a Križarka dombon és Šalovcin keresztül pedig Zalalövőig. 
Mivel belterjes mezőgazdálkodás folyt, a 19. században a Goričkón nagy jelentősége volt a jobbágyfelszabadításnak, amelynek során a jobbágyokból bérmunkások lettek. Megindult a tömeges munkaerővándorlás, az idényjellegű vagy tartós kivándorlás. Egyes adatok szerint, a századfordulón a goričkói lakosság egyharmada kivándorolt, amihez hozzájárult a szőlőültetvényeket teljesen elpusztító filoxérajárvány is. Ezen az állapoton az 1919-es Jugoszláviához csatolás utáni első földosztás sem változtatott, és az 1945-ös földosztás is csak részben, elsősorban a nyugati határvidékről kitelepített német lakosság rovására történt. 


Szent Anna-Templom Boreča (vir: Slovenski etnografski muzej)

A Goričko térsége már az ősidőktől kezdődően, az ókorig és a korai középkorig lakott terület volt. A 9. században Pribina és Kocel fejedelmek uralkodása alatt, a szláv ősök éltek itt. 900 körül a fejlődést a gyepűépítő magyarok behatolásai zavarták meg. Újabb betelepítések a 11. század végétől a 14. századig voltak. Ebben az időszakban jöttek létre a legrégebbi műemlékek. A Goričkón a színes történelmi eseményeket, a legrégebbi kulturális műemlékektől kezdve őrzik a templomok, az emlékművek, malmok és házak. És bennük rejtőzködnek az itt élő emberek életéről, a természet és az ember összefonódásáról szóló történetek is.