Látogatás és tárlatvezetés

A csoportos idegenvezetés

Csoportok idegenvezető kíséretében látogatják meg a várat, aki ismeri a vár legérdekesebb zugait és az egykori lakók életéről szóló történeteket.

A csoportos túra 1,5 órás. A Goričkóról szóló film megtekintése után, az állandó és alkalmi kiállításokat is végig lehet nézni. Mindenképpen érdemes felkeresni a vár felső udvarát, ahol a jótevő földenergiák feltöltik a látogatókat erővel, ahhoz, hogy a közel és távol legnagyobb vár zegét-zugát bebarangolhassa. A túra a Látogatóközpontban ér véget. Itt népszerűsítő publikációk és háziipari- és kézművestermékek kaphatók. Frissítőitalok és fagylalt is kapható.

Az idegenvezetés szlovén, német, angol és magyar nyelven zajlik. A csoportokat előzetes bejelentkezés alapján tudjuk fogadni. Árlista


A felső várudvarba kanyargós ösvény vezet 

A gradi vár egyéni és családos látogatása

A Goričkói gradi várat egyénileg és családosan is felkereshetik, és idegenvezetőt is bérelhetnek. Ha az idegenvezetés mellett döntenek (legalább 5 fő), előzetes időpontegyeztetésre van szükség.

A várat egyénileg, idegenvezető kísérete nélkül is megtekinthetik, ilyenkor a vár rövid történetét összefoglaló prospektusok segítik a kiigazodást. A belépő megvételekor juthatnak hozzá a prospektushoz. Végignézheti a kiállításokat, a néprajzi műhelyeket, a természetet bemutató termeket, és megtekintheti a kápolnát. A felső udvarról belátja az egész, impozáns méretű épületegyüttest. Sétáljon egy kicsit a vár parkjában, ahol a tulipánfák, a vörös bükkösök és a platánfák hatalmas lombjai árnyas pihenőhelyeket kínálnak.

Egyéni túrákhoz audio-kalauzokat javaslunk, amelyek bemutatják a vár 26 helyiségét, kiállításait, a várról szóló legendákat és egyéb látnivalókat. Mindez szlovén, német, angol és magyar nyelven hallgatható. Az eligazodásban segít a vártérkép is, amelyen fel vannak tüntetve az egyes pontok. Audio-kalauzt a látógatóközpontban lehet kérni.


Audio-kalauzt a látógatóközpontban lehet kérni.

Különösen a legfiatalabb látogatók fantáziáját izgatja a sárkánykígyó legendája, amely az egyik teremben várja önöket. A fekete konyhában gyereksarok is található, színezőkkel és játékokkal, hogy a kicsik is el tudják magukat foglalni. A várparkban a játékok évszázados fák árnyékában kínálnak játéklehetőséget és szórakozást. A várban megszállhat a négy várbéli hálószoba valamelyikében.

A vár közelében folytathatja a környék felfedezését, és ellátogathat a Vulkanija Élményparkba. A kombinált belépők a vár látogatóközpontjában kaphatóak. Belépők... A múltba tett utazás után Oli vakond vezetheti be a Föld közepére. Keresse fel a Lednar-portát, ahol megtekintheti a geológiai kiállítást.