Védett madárfajták

Az Európai Unió már 1979-ben felismerte a madarak veszélyeztetettségét és jelentőségét, így a szabadon élő madarak védelmében elfogadta a Madárvédelmi Irányelvet, amely előírja a tagállamok számára a madárvédelem szempontjából különlegesen védett területek kijelölését, és az ott szabadon élő madarak védelmét, kezelését és felügyeletét. Ezek a területek képezik a Natura 2000 hálózatot. Az adott területen a kellő populációs szintet elérő fajták kvalifikációs fajtákként élveznek védelmet. A Natura 2000 Goričko területén, a kvalifikációs fajták közé, 14 madárfajtát soroltak be. A területeket az egyes madárfajok becsült költőpárainak számát hasonlítják össze az azonos faj teljes szlovén populációjával. Azokat a területeket, ahol a szlovén populáció megfelelő aránya van jelen, ezt követően besorolják a Natura 2000-es területek közé, ahol az adott fajta aktív védelemben részesül. 

A törpegém az európai gémek legkisebb méretű képviselője   A. Ploj

A folyó és állóvizek mellett a jégmadár, a törpegém és az egyik legnagyobb európai sas, a rétisas védett. A jégmadár a meredek partrézsűkben fészkel, a törpegémnek nyugodt, kiterjedt nádasokra van szüksége, ahol a sűrű növényzetben rak fészket. A rétisasnak Goričko térségében egyelőre nincs költőhelye, de a nagyobb állóvizeken rendszeresen látjuk táplálék után kutatni.
A fehér gólya Muravidék jelképe   G. Domanjko

Az összefüggő lombhullató és vegyes erdőkben van a fekete gólya, darázsölyv és a legnagyobb európai harkály, a fekete harkály élőhelye. A településeken a Muravidék legismertebb madara, a fehér gólya rak óriási fészket.
A goričkói magasfás gyümölcsösökben hallatszik a búbosbanka, a füles kovik és a hamvas küllő éneke. Nyaranta, a bokrok felett gyakran látjuk, ahogy repked a tövisszúró gébics, a vizenyős réteken a nádi poszáta énekel, a búzamezőkről pedig a fürj jellegzetes hangja, a száraz rétek fenyőiről pedig hajnalonként az erősen veszélyeztetett erdei pacsirta éneke hallatszik.

A tövisszúró gébics hímje könnyen felismerhető a fekete szemsávjáról és a hátán látható barna-szürke kontrasztról. 
G. Domanjko