A szitakötő fajok elterjedése Szlovénia északkeleti részén - így Goričkon is - viszonylag jól ismert. A forrásvidékeken, a gyorsan folyó patakok mentén, a nedves-mocsaras réteken, és e dombos vidék számos kis állóvíze mellett eddig 44 szitakötő fajt sikerült meghatározni. Ez a Szlovéniában előforduló szitakötők 60 %-át jelenti.

A szitakötők (lat. Odonata) a rovarok egyik rendje. Fejlődésük tökéletlen átalakulás, átváltozás (nincs bábállapotuk). Életük nagyobb részét lárvaként a vízben élik át. A kifejlett rovarok is víz mentén fordulnak elő. A >kígyópásztorok< jelenléte elsősorban a vízben és a víz mentén lévő ökológiai körülményektől függ. A legmegfelelőbb számukra a felmelegedő lápok, gazdag növényzetű mocsarak minél kevesebb hallal. Május és szeptember között valamennyi természetbarátnak örömet szerez a szabályozatlan patakok, lápok, extenzív gazdálkodású halastavak és a kisebb, kevésbé benőtt pocsolyák mellett megfigyelhető szitakötők tarkasága.

A szitakötőket két nagy csoportba egyenlő és különböző szárnyúakra osztjuk. Az első csoportba a kisebb, karcsú testű rovarok tartoznak, szárnyaik csaknem egyenlőek. A különböző szárnyúak nagyobbak, a fejüket nagy, összetett szem fedi, a hátsó, dúsan erezett szárnyuk pedig szemmel láthatóan szélesebb. A levegőben végzett akrobata mutatványok és a csodálatos színvilág a szitakötők jellemzője. Az ember számára teljesen veszélytelenek, nem szúrnak, nem csípnek és természetesen méreganyaggal sem rendelkeznek. A kisebb rovarok és víziállatok esetében jogos a félelem, hiszen a szitakötő lárvák és a kifejlett rovarok is nagyon falánk ragadozók. Szerepük jelentős a vízben lévő természetes dinamikus egyensúly fenntartásában.

Goričkon a leggyakoribb szitakötő fajai a kék légivadász (Ischnura elegans), aszéleslábú szitakötő(Platycnemis pennipes), a kék acsa (Aeshna cyanea) és a közönséges (laposhasú) acsa (Libellula depressa). E fajoknak nincsenek különleges ökológiai igényei, a helyi viszonyokhoz jól alkalmazkodtak. A síkvidéki patakok mentén nem hagyhatjuk említés nélkül a sávos szitakötőt (Calopteryx splendens), amelyet lebegéséről és szárnyain lévő fémkék foltról ismerhetünk fel. A még gyakoribb rokonának, a kisasszony szitakötőnek (Calopteryx virgo) szárnyai és az egész teste smaragd-fémkék színű. Élőhelye Goričko gyorsan csörgedező erei-patakai. A forrásvidékeken és az erdő széli lápokon májusban és júniusban repül a Pyrrhosoma nymphul-ra, valamivel később pedig a ritka kétcsíkos hegyi szitakötő (Cordulegaster bidentata)-ra, valamint a sokkal gyakoribb hegyi szitakötő (Cordulegaster heros). Ezeket a fajokat csak a forrásvidéken és a hegyi patakok mentén találjuk, ahol a nagy, a homokba beágyazott lárváik élnek. A ritka hegyi szitakötő hasonlóan az erdei szitakötőhöz (Ophiogompus cecilia) is az EU FFH illetve a Habitus II és IV direktívája alá tartoznak, ami Goričko különböző típusú folyóvízeinek európai színtű természetvédelmi jelentőséget biztosít. Az érdekesebb fajok közül, amelyek a nagyobb állóvízek mentén találhatók, meg kell említeni a titokzatos kékfoltos szitakötőt (Epitheca bimaculata), amely közép Európában igen ritka faj és a sárgafoltos szitakötőt (Somatochlora flavomaculata), melyet egy kis szerencsével a lápok és a nedves rétek mentén is észrevehetünk. Az esetenként nyáron teljesen ki is száradó lápok mentén, rábukkanhatunk a Szlovéniában ritka foltosszárnyhegyű rablóra (Lestes barbarus). Hasonló élőhelyeken találuk nyártól őszig néhány tócsaszitakötő (Sympetrum) fajt, melyeknél a hímek fara különböző piros árnyalatú és mintájú. A legszebb közülük minden bizonnyal a veszélyeztetett lassú szitaötő (Sympetrum depressiusculum) és a nagyon ritka barnacsíkos szitakötő (Sympetrum pedemontanum), melynek a szárnyait sötétbarna sávok díszitik.

A veszélyeztetett növények és állatok védelme csak az élőhelyeik megőrzésével együtt lehetséges. Ez természetesen a szitakötőkre is vonatkozik. Természetvédelmi szempontból Goričkon legfontosabb a lápok, a nedves rétek és szabályozatlan patakok megőrzése. Ez egybeesik számos veszélyeztetett növény- és állatfaj megőrzésére irányuló törekvéssel is. A szitakötők e szempontból fontos bioindikátorok, ami kutatásuknak még nagyobb természetvédelmi jelentőséget biztosít.

Többet a szitakötők biológiájáról és ökológiájáról, valamint a szlovén odonatalógusok aktivitásairól a Szlovén Odonatalógus Egyesület honlapján olvashatnak: www.odonatalosko-drustvo-si.

A hím kisasszony szitakötő (Calopteryx virgo) fémkék színű testét és szárnyait májustól júliusig láthatjuk a goričko-i patakok mentén. (fotó: Bedjanič M.)	A szitakötők párzása az állatvilágban egyedülálló és jellegzetes szívalakú helyzetben zajlik le, amelyet kolosszeumnak nevezünk. Az apró széleslábú szitakötő (Platycnemis pennipes) Goričkon a leggyakoribb faj. (fotó: Bedjanič M.)	A lassú szitakötő (Sympetrum depressiusculum) Szlovéniában ritka és veszélyeztetett faj. A hím fara csodálatos pirosas színű, miközben a nőstény nem annyira szembetűnően barnás árnyalatú. (fotó: Bedjanič M.)
Goričko megőrzött patakjai mentén gyakran találkozunk a hegyi szitakötővel (Cordulegaster heros), amely Európában a legnagyobb szitakötő, a hátborzongató színes minta ellenére az ember számára teljesen veszélytelen. (fotó: Bedjanič M.)

Matjaž Bedjanič
Kolodvorska 21b, 2310 Slovenska Bistrica, 2000 Maribor;
e-pošta: matjaz.bedjanic@guest.arnes.si

Irodalom:

• BEDJANIČ, M., 1999. Kačji pastirji - Pisano življenje med vodo in nebom. Proteus 62(1): 4, 8-17, 47.
• BEDJANIČ, M., 2002. O kačjih pastirjih Pomurja in Goričkega. V: A. Gogala (ured.), Narava Slovenije: Mura in Prekmurje, str. 37-41, Prirodoslovni muzej Slovenije, Ljubljana.
• KOTARAC, M., 1997. Atlas kačjih pastirjev (Odonata) Slovenije z Rdečim seznamom: projekt Slovenskega odonatološkega društva. Center za kartografijo favne in flore, Miklavž na Dravskem polju. 205 str.
• ŠALAMUN, A., 2000. Poročilo odonatološke skupine. V: M. Govedič (ured.), Raziskovalni tabor študentov biologije Šalovci '99, str. 23-27, Zveza za tehnično kulturo Slovenije, Ljubljana.